Észrevettem, minél régebb óta dolgozik egy orvos elismerten jól, annál több dolgot csinál csupán hiúságból, hogy lássák, ő milyen klassz. Már nem szívből végzi a munkáját. Az sem, aki elhivatottságból kezdte el. Lehet, hogy még megdicsérni se szabad őt. Mert megsértődik, hiszen mindez magától értetődő!

Ha valaki új helyre költözik, megkérdezi a szomszéd nénit, hogy melyik orvost válassza. A szomszéd néni természetesen a Hűségest ajánlja. Mert barátságos, lelkiismeretesen megvizsgálja a betegeket. Elküldi őket a drágább vizsgálatra is.

Azért dolgozik még nyugdíjkorhatáron túl, mert őt ez tartja életben. Ha nyugdíjba menne, rövid időn belül meghalna.

Rendkívül szabálykövető. Sőt olyan szabályok miatt is izgul, amelyek nem is léteznek – csak ő találta ki azokat.

Ugyancsak „földhözragadt”. Számára a megfogható dolgok jelentik a biztonságot. A labor lelet, fizikális vizsgálat, gyógyszer, szabály…

Ha egy betege túl gyakran jár hozzá, akkor azért haragszik. Ha nem jár hozzá, akkor amiatt dühös.

Az orvos van a betegekért - vagy fordítva?

Ha a betegek vannak az orvosért, akkor az orvos fizessen a betegeknek!

Sokat figyeltem az orvosokat, hogy hogyan reagálnak arra, amikor valami olyat mesélek el nekik, amit borzasztónak éltem meg. Észrevettem, hogy minél régebb óta van a segítő a pályán, annál ritkábban szörnyülködik. A tapasztalt orvosok képesek kifejezéstelen arccal és rezzenéstelen tekintettel végighallgatni mindenféle rémes történetet. Hogy közben mit éreznek, az az ő titkuk marad. (Az orvosoknak mindenféle titkaik vannak!) Aki még csak tizennéhány éve van a pályán, sokkal többet csodálkozik. A Hűségesnek nem tudsz mondani semmi újat, legfeljebb olyat, amit nem hisz el, mert nem fér bele a világképébe.